2012-13

A 2012/13-as tanév megvalósított pályázatai

NTP-KTTV-12-0029 Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája - Az évek óta folyó tehetséggondozó programunk újabb elismeréseként kaptuk a támogatást az idei tanévre is.

NTP-TTM-12-P-0007 A tudomány iránt érdeklődő 9-14 éves tehetséges gyerekek és mentoraik együttműködéséért, tehetséghasznosulásukért. Az előbbi tehetséggondozó program az alapja ennek a pályázatnak is, hiszen a KGYTK-ban részt vevők munkájának koordinálását vállalta.

NTP-AMI-12-0039 számú, „Korok és lelkületük” című pályamunkánkkal a művészeti tevékenységet díjazták és segítették. Ez a pályázat azoknak a művészetoktatási intézményeknek szólt, amelyek kiváló minősítéssel rendelkeznek. Részlet a „Korok és lelkületük” című projekt tehetségnapján bemutatott színpadi produkcióról és a kiállításon megtekinthető alkotásokról.

NTP-KKT-12-A-P-004 jelű pályázat egy ingyenes nyári balatoni nyaralásra nyújt lehetőséget 20 fő számára. A helyszín: Balatongyörök. - A természettudományokra fogékony magyarországi iskolák tanulóit célozza meg a zánkai nyári tábor, amely a Magyar Tehetséggondozó Társaságnak köszönhetően valósulhat meg. A programban közel száz gyermek vehet részt, köztük 16 zalabéri iskolás, akik majd hazánk különböző pontjáról érkező diáktársakkal tölthetnek el egy aktív hetet. A tábor vezetésével Kiss Albertet bízta meg az MTT. - „Esély és ösztönzés” a címe annak a támogatott TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) projektünknek, amely a hátrányos helyzetű tehetségígéretek kibontakoztatását segíti. (30 millió Ft a megítélt összeg.)