Határtalanul 2021

HAT-KP-1-2021/1-000573

 

Intézményünk második alkalommal nyújtott be sikeres pályázatot a Határtalanul programra, amelyet ebben a tanévben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdetett meg.

Az öt napos kiránduláson 11 hetedikes és 2 nyolcadikos tanuló vett részt, két kísérővel. Úticélként Romániát, Erdélyt választottuk: egészen pontosan a székely Sóvidéken barangoltunk. Szállásunk Felsősófalván volt, innen indultunk naponta kirándulni. Minden nap tartogatott különleges élményeket a csoport számára. Jártunk a parajdi sóbányában, tettünk egy hosszú sétát a Gyilkos-tónál, ámulva gyalogoltunk végig a Békás-szoroson, megcsodáltuk Szovátán a Medve-tavat. Megismerkedtünk a „néhai” Bözödújfalu tragikus sorsával, bejártuk a Só-szorosban a tanösvényt – medvenyomok után kutatva és a domboldalban sót kóstolgatva, átsétáltunk Szejkefürdőn a gyönyörűen faragott székelykapuk alatt. A Mini Erdély Parkban megnéztük Erdély legfontosabb történelmi épületeinek makettjeit. Korondon lovaskocsin szekereztünk, aztán meglátogattunk egy taplászt, aki taplógombából készít sapkákat, ajándéktárgyakat. Jártunk a Szalmakalap Múzeumban is, Kőrispatakán.

Közös programokon vettünk részt a felsősófalvi iskola hetedikeseivel, az alsósófalvi gyerekekkel pedig ádáz focimeccseket vívtak a fiúk. A diákok között személyes kapcsolatok is kialakultak. Lehetetlen az összes benyomást, tapasztalatot felsorolni, azonban bizonyosak lehetünk abban, hogy mindenki gazdagodott ismeretekben, élményekben, érzelmekben egyaránt.