Szülői Munkaközösség

Szülői közösség az iskolában

Az iskolai élet, az iskolai nevelés egyik segítője a szülői munkaközösség. A szerepük elvitathatatlan, hiszen olyan szerveződésről beszélünk, amelynek tagjai nagy odafigyeléssel követik azokat a pedagógiai folyamatokat, amelyek az intézményben zajlanak. Természetesen különféle jogokkal is bírnak, többek között véleményeznek vagy döntés-előkészítésben vesznek részt. Elsősorban azonban szülők ők, olyan szülők, akik ha kell, bűnmegelőzési programot, ha kell papírgyűjtést, ha kell gyermekszállítást vagy éppen bált szerveznek.

A 2016-17. tanévben a szülői közösség folyamatosan közreműködött a különböző rendezvények szervezésében. Tevékenységük nem csupán anyagi támogatásból állt, hanem egyebek mellett például süteménykészítésből, főzésből, teremrendezésből, takarításból.

A tanév során az alábbi eseményeket támogatták ajándékozással vagy egyéb juttatásokkal:

Szavalóverseny; Mikulás (minden gyermeknek ajándékcsomag); Farsang; KGYTK (vendéglátás); Alkotói napok; Karácsonyi játszóház; Családi nap; Sportnap; Üvegpoharak vásárlása rendezvényekre.

Köszönjük mindazoknak, akik bármiképpen részvevői voltak ennek a munkának!

A Szülői Munkaközösség tagjai a 2017-18. tanévben: